Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Heinczinger István közös megegyezéssel megy, végkielégítést nem kap.
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Marad tehát a lassú haladás, késő vonatok, régi járművek, de legalább tisztább lesz a WC (ha teljesül a mai ígéret) és kapunk vissza egy kis pénzt, ha eleget panaszkodunk.
Lesz elegendő HÉV-szerelvény a menetrend szerinti közlekedéshez.
„Járművezetőink és jegyvizsgálóink azért dolgoznak, hogy működtessék a közlekedést” – hangsúlyozta Lázár János.
Fekete Zoltán kijelentette, első a közlekedési, a vasúti funkció megtartása, ennek rovására fejleszteni nem lehet, de a helyi közösségek ellenében sem.
Szörnyű állapotok uralkodnak a vasútállomáson.
Az amerikai üzleti szféra gyorsan reagál a politikai nyomás változásaira.
Eddig őt tartották a demokraták legesélyesebb 2028-as jelöltjének.